A coach képzésem idején gyakran elhangzott a mondat: legyél ITT és MOST. Szép lassan tanultuk meg, hogyan fókuszáljunk akár egy múltbéli esemény felidézésekor is a jelenben megfogható érzésekre, érzetekre, hogyan tudunk a JELEN-ben lenni. Majd’ egy évig léteztem úgy, mintha az életem nagy részében lebegnék. Eközben pályát váltottam, és olyan élményeket gyűjtöttem, amiket csak akkor értettem meg, amikor elolvastam Eckhardt Tolle: A most hatalma c. könyvét. Egy kolléganőm nyomta a kezembe. Azóta is hálás vagyok érte, hogy segített rájönni, nem őrültem meg, csak a jelenben élek. Egészen különleges tartományban léteztem – utaztam úgy buszon, villamoson, vagy feledkeztem bele a gyerekeimbe – mint aki a Marsról jött.  Csak később tudtam meg, hogy ezt a fajta kívülről rácsodálkozó jelen-létet hívják mindfulnessnek.

Amikor ezt írom, hajnali 1/2 1 van. Ketyeg az óra, és zörög a számítógép billentyűzete, ahogy csépelem. A gyerekeim alszanak, ez az ÉN-időm. Csak én és a csend. A csendben én. Ilyenkor kerül felszínre mindaz, amit a zajban nem hallok, hallunk meg. Mi fontos? Mi nem? Ki fontos? Ki nem? Mit szeretek? Mit nem? Mit szeretnék? Mit nem?

Fontos ezeket a kérdéseket tisztázni ahhoz, hogy továbbléphessünk, hogy tudjuk, mikor merre tovább. Ritkán adatik meg ez az állapot, nekem pl. csak akkor sikerül, ha elég időt töltök egyedül, és le tudok lassulni arra a tempóra, ami ezt előhozza. A meditáció, az autogén tréning, de részben talán az agykontroll is mind-mind ezt az állapotot segítenek előidézni, érdemes kísérletezni velük.

.